...tovább szabadidős társaság...

 

TOVÁBB a Duna völgyében

Jubileumi, külföldi túrára indultak a bringások

Ma, pénteken hajnalban kelt útra a TOVÁBB Szabadidős Társaság jubileumi, 20. nyári kerékpártúrájára, amelynek során a németországi Ulm-tól indulva, a Duna völgyében "ereszkednek" hazafelé a kirándulás résztvevői.
A Tolna Városi Bringások és Barátaik (TOVÁBB) Szabadidős Társaság, illetve a "jogelőd" csapat immár húsz éve minden nyáron megszervezi saját kerékpártúráját. A társaság évek óta tervezi, hogy a huszadik jubileum alkalmából Németországból indulva a Duna völgyében tesz egy nagyobb szabású kirándulást, de tény, hogy az álom megvalósításának a TOVÁBB által a HovaTovább! nevű televíziós vetélkedőn tavaly tavasszal elnyert 1 millió forintos díj adott csak realitást. Bár a nyereményt mindmáig nem utalták át a TOVÁBB számára (utófinanszírozás esete forog fenn), a tolnai képviselőtestület nagylelkűen felajánlotta, hogy megelőlegezi a legszükségesebb költségeket. A túrát ezen kívül 60 ezer forinttal támogatta Koltai Tamás, a megyei közgyűlés elnöke is. (Mindezek ellenére a kirándulás korántsem ingyenes a résztvevők számára.)

A 30 fős túrázó csapat tegnap délután pakolta fel a csomagokat és a kerékpárokat a szállító járművekre, amelyekkel ma, pénteken hajnalban keltek útra Tolna németországi testvértelepülésére, Stutensee-be (ahol ezen a hétvégén nyílott Mözsi Szabó István bogyiszlói festőművész és Gottvald Károly, lapunk fotóriporterének kiállítása.) A TOVÁBB-osok rövid stutensee-i tartózkodásuk után vasárnap reggel Ulm-nál pattannak nyeregbe, és átlagosan napi száz kilométert megtéve, Ausztrián át, jövő vasárnap vagy hétfőn érnek Magyarországra.

Útjukról - lehetőség szerint - a bő egy hét alatt többször is küldenek beszámolót az Interneten keresztül. Aki kíváncsi arra, mi történik a TOVÁBB-túrán, napi híradásaikat, élménybeszámolóikat megtalálja a Tolnai Népújságban, illetve lapunk internetes honlapján is.

  A túráról készült cikkek, levelek:
Jubileumi Bringatúra a Duna-völgyében
TOVÁBB a Duna völgyében
Tovább indult a TOVÁBB
Jubileumi tekerés az ősök nyomában
Rápihentünk a hosszú útra
A nagy keverések napja
Neustadt-i sportcsarnok
Ma egész nap vezettem ...

  A túrán készült rengeteg képből egy kis válogatás