Schlogenbol indultunk. Bementünk Linzbe, ott várost néztünk és az Anti már megint nem nézte merről süt a nap, ezért kicsit izgultunk mikor talál be végre a parkolóba.
Sok szép épület és egy kisvonat megtekintése utén egy dobszólót hallgattunk meg ami hamarosan abbamaradt miután megjelentünk. Egy nagyáruház és az Interspar kifosztása után bicajokra pattantunk fél négykor.
A Duna partján véges végig klassz utunk volt.
Előrejelzés: negyvenhat kilométer és forróság. Egy órai tekerés után a Vakhangya csapat telefonált hogy lassan már egy órája várnak a megbeszélt helyen. Persze akkor azt még senki sem sejtette hogy a kiszemelt hely be fog dugulni.
Harminchat km után találkoztunk Sollal, aki egy 22 éves kanadai srác volt. Májusban indult el otthonról és tervei szerint szeptemberig marad Európában. Meghívtuk vacsorára ami gulyás volt. Egyébként ma reggel Soll Passauból 6 órakor indult és este 6-kor már kissé fáradtnak látszott, és nem riasztotta vissza a telefonon érkezett információ, miszerint még 20 km van hátra.
No ez a pár kilcsi volt a legnehezebb. Kanyargott, emelkedett, néha lejtett. Molnár doktor szárnyakat kapott a Red Bull-tól és végig szárnyalva vezette a csapatot.
Némi tanakodás és csapat-eligazitás után Jaksi bácsi elirányitotta tovább a Csiga-csapatot a campingba, ahol mát álltak a Banán Köztársaság sátrai és a Laci konyha felől fincsi illatok szálldostak. Mindenki vészesen gyorsan vacsorázott meg és ment aludni.
A kemény mag jelenleg is hálózsákokban tömörül a csak csokis alsóban gitározó Müller körül és énekli nem minden él nélkül: Bár most már jól érzem magam... valamint: Várhatsz rám kedvesem...
Írta: Kis Jaksi