KÉPES TECHNOLÓGIAI BEMUTATÓ
A selyemlepke petéjétől a színes szövetig
A selyemszövet előtt hosszú és pontos munkasor állt. Steinbach Ferenc kézirata végigköveti, hogyan készítették elő a petéket, miként nevelték a hernyókat, és mi történt a gubóval, amíg fonal, majd szövet lett belőle.
Petekészítés és keltetés
A következő év tenyésztéséhez a beváltott gubók közül válogattak. A szaporításra kiválasztott gubókból megvárták a lepkék kibújását. A párokat elkülönítve kezelték, így az utódokhoz tartozó petéket külön lehetett tartani.
Az ellenőrzés egyik eszköze a górcső, vagyis a mikroszkóp volt. A petéket mosták, kezelték és tárolásra készítették elő. A kézirat a keltetés és a kiosztás menetét is bemutatja.
Hernyónevelés és gubózás
A kikelő hernyókat előkészített rácsokon nevelték. Friss eperfalevelet kaptak, és a növekedésükkel együtt több helyre és táplálékra lett szükségük. A tenyésztők a vedlésekhez igazították az etetést és az állatok gondozását.
A gubózáshoz fonósátrat helyeztek a hernyók fölé. Itt a hernyó a saját selyemszálából gubót készített. A tenyésztők a kész gubókat leszedték, majd beváltásra válogatták.
Beváltás, szárítás és válogatás
A beváltóállomáson megmérték és minőség szerint elkülönítették a gubókat. A feldolgozásra szánt gubókban a bábot hőkezeléssel elpusztították, majd a gubókat kiszárították. Ezzel a szál egyben maradt: a kibújó lepke egyébként megszakította volna.
Raktározás után a fonodai feldolgozás előtt újabb válogatás következett. A próbafonás segített felmérni, milyen minőségű fonal készíthető az adott gubókból.
Gubófőzés és selyemfonás
A főzőasztalnál a meleg víz fellazította a gubó külső rétegét összetartó anyagot. Kefével megkeresték a finom szál végét. Ezután több gubó szálát fogták össze, hogy a kívánt vastagságú nyersselyemfonalat kapják.
A fonal az orsókon és fonalvezetőkön át a motollára került. Ahogy egy gubó szála elfogyott, új gubó szálát kellett hozzáadni. A folyamatos ellenőrzés segített egyenletesen tartani a fonal vastagságát.
Motringok és cérnázás
A motolláról levett, kötegbe rendezett fonalat motringnak hívták. A selyemszobában megmérték, majd a tisztítóállványon átnézték: kiszedték a hibás szakaszokat, és rendezték a szálakat.
Cérnázáskor két vagy több fonalat sodortak össze. A sodrat és az összefogott fonalak száma attól függött, mire szánták a kész cérnát. A kézirat külön kitér a gombolyításra, a gyűrűs cérnázógépre és a motringolásra is.
Hámtalanítás és festés
A nyersselymen megmaradó szericint, vagyis a selyem természetes ragasztóanyagát a hámtalanítás során távolították el. A kézirat a fürdőben végzett kezeléstől az öblítésen át a szárításig követi a motringok útját.
A festődében a motringokat festőfürdőben kezelték. Egy próbamintát megszárítottak és a megrendelt színt jelző kártyához hasonlították. A szerző a műveletet egy „levelibéka zöld” árnyalatú festési tétel példáján írja le.
A láncfonaltól a szövetig
A szövőgépen a láncfonalak hosszában futnak, a vetülékfonal keresztben halad közöttük. A nyüstkeretek mozgatása nyílást hoz létre a láncfonalak között. Ezen vezetik át a vetüléket, majd a borda a szövet széléhez szorítja az új szálat.
A legegyszerűbb, vászonkötésű szövetben a vetülék felváltva halad egy-egy láncfonal fölött és alatt. A tanulmány szövőgépet ábrázoló rajza megmutatja, hol futnak a fonalak, és hová csévélődik a kész szövet.
A bemutató forrása
Steinbach Ferenc: Amíg a selyemlepke petéjéből színes selyemszövet lesz.
Az oldalon a kéziratból válogatott ábrák és fényképek szerepelnek. A teljes kézirat valamennyi képével letölthető.